2011. június 17., péntek

Kedves Bütyköldések!

Mint látjátok-érzitek-tudjátok, megérkezett a nyár, a vakáció!:) Hipp-hipp-hurrá!
Ezzel együtt jönnek a nyaralások, kirándulások, kerti munkák, családi programok, amiket egész évben vártunk.
Tegnap este a bütyköldén már éreztük, hogy nyár van: hárman voltunk. És azt is érezzük, hogy kicsit talán meg is fáradtunk, hiszen az utóbbi időben, leszámítva a gyöngyös díszt (aminek megmutatásával még mindannyian adósok vagyunk...), nem is alkottunk semmit...:(
Beszélgettünk Orsival és Vicával, és arra jutottunk, hogy hirdessünk a bütyinek is vakációt, tartsunk nyári szünetet, hogy szeptembertől majd újult erővel, lelkesedéssel vessük bele magunkat az alkotás örömeibe! (Készüljünk a karácsonyra!!;P)
Persze ez nem jelenti azt, hogy ne segítenénk Borsinak kifesteni az ovis falvédőt, mert nagyon szívesen összejövünk a nyáron is, ha kell. Sőt, én is szeretném majd hívni a bütyköldét fát festeni a falra, meg persze, ha jöttök, akkor takarítani is...:)
És(sel nem kezdünk mondatot...) még azt is megbeszéltük, hogy tarthatnánk egy évadzáró bulit is, egy kis bográcsozást/grillezést/sütögetést, valamikor a nyáron, akár családostól, akár csak bütyis csajok, meglátjuk. A helyszín és az időpont még kérdéses, javaslatokat erre vonatkozóan kommentben várunk! (Vagy lehet az lenne a legjobb, hogy mindenki írja meg, kinek mikor nem jó, és akkor azokat az időpontokat kihúzzuk, és ami marad, abból válogatunk...)

Hogy a blog ne maradjon árván, légyszi, ami megvalósítandó ötletet találtok, töltsétek fel ide, hogy legyen majd miből válogatni, ha véget ér a nyári szünet! Meg persze a saját alkotások képeit is várjuk szeretettel!

Kívánok minden kedves bütyköldésnek nagyon szép, élményekben gazdag nyarat, teljen jól a VAKÁCIÓ!!!

28 megjegyzés:

Éva írta...

Akkor kezdem a saját időpontokkal: nekem biztos nem jó június 25-július 2, július 9-16, illetve augusztus 7-14. A helyszín mindegy, egyelőre nem ajánlkozom házigazdának, mert az udvarunk romokban...:)

Vica írta...

Én szeretnék egy bográcsozást grillezéssel egybekötve itt nálunk. Eszembe jutott a jövő hét is, mert utána 3 hét a tábor miatt kiesik, de tudom, hogy már az sem mindenkinek jó. Azért felvetem, aztán meglátjuk létszám alapján: szerdán ráérnétek? Vagy csüt? Csak Éviék költözése is közel, ezért kérdezem. Ha nem, akkor majd táborok után, csak előre látom, hogy nem lesz egyszerű:)

Zsuzsi írta...

Dejóóó tervek!!:)

Köszönjük Vica a meghívást! Részemről a csütörtökre szavazom, mert az aznap délelőtti varratszedést követően már táplákozhatom.:) De ha a többség a szerdára szavaz, azért akkor is jó ám...
(a további heteket nézve a Bakonyunk után még nincs fix tervünk, rugalmasak vagyunk.:))

Éva, szívesen megyünk, takarítani, festeni, be-kidobozolni, várjuk a felhívást!!!:)

Addigis szép, örömökkel teli nyarat Mindenkinek!!!

Borsi írta...

Sziasztok csajok!Nekem sajna a jövő hét nem jó(sulis tábor s talán újabb kórházi macera Pityumnak:( )de utána a tábor hetét leszámítva nekem OK!!És(sel nem kezdünk mondatot)nagyon köszi Vica a meghívást!!!Én Zeus miatt nem ajánlkozom egyenlőre,csak ha el lesz kerítve a két udvar de akkor nagyon szívesen :)Éva!Jövő hét kivételével számíthatsz rám is pakken és puccen ügyben!!!!Puszi

Heni írta...

Sziasztok! Jó ötlet a bográcsozás. Én részemről egy szombati napra szavazok, mert hétköznap hulla fáradt vagyok, és persze lehet nálunk is. Nekem aug.7-21-ig nem jó.
éva szólj, ha pakoltok, költöztök stb....

Orsi írta...

Sziasztok!
Én is támogarom a bográcsozást... (nekem aug. 5-23ig nem jó..azón kívül elméletileg bármi! )
Jövő hetet tekintve szerdán Bp-n vagyok, de csütörtök jó lenne....

Éva írta...

És(sel nem kezdünk mondatot ;P) mi lenne, ha a harmadik tábori hét utáni héten jönnénk össze? Tehát a július 18-ával kezdődő héten?
Vica, köszönjük a házigazda-felajánlást, én szívesen megyek hozzátok!:) Családos banzáj lesz, vagy csak mi leszünk??? Én mindkettőben benne vagyok!

Éva írta...

Ja, és mindenképpen szólok majd...;)

Orsi írta...

Nekem jó a tábor utáni hét is!!! :) :)
(addigra Éváék is elköltöznek..)

Vica írta...

Szerintem nekünk is jó, de az biztos, hogy csak hétközben, mert augusztusig az összes hétvégénk kilőve. Úgyhogy Heni, gyűjts energiát, mert nem fogadunk el kifogást;)
Nyugodtan lehet családos a banzáj, mert az udvaron elférünk, és szerintem bográcsban bőven lehet annyi kaját készíteni!!!
Van olyan, akinek a 3. tábor utáni hét nem jó?

Zsuzsi írta...

Nekünk jó a 3.tábor utáni hét hétközbene. Köszönjük a meghívást, mindjárt továbbítom is a Kicsi-családnak:), lesz öröm az tuti!!!
Szeretünk Veletek!!!:)

Friderika írta...

Köszönjük a meghívást! Nekünk is úgy tűnik, hogy jó a 18-ával kezdődő hét. Szívesen megyünk bográcsozni! Apa és lányka is jöhetnek? Akkor legalább én is nyugodtan tudnék enni a finom falatokból és nem enné ki senki őket a számból! :-)

Friderika írta...

Sajnálom, hogy az "utolsó" bütyin nem tudtunk részt venni. Szeptembertől töretlen lelkesedéssel fogunk újra csatlakozni! A bográcsozásig mindenkinek nagyon szép napokat kívánunk! Puszi

Éva írta...

Halihó, Girls!:)
Mit szólnátok a tábor utáni hét szerdájához??? Csak hogy kezdjünk konkretizálni, mert aztán itt lesz a nyakunkon az a hét, és mindenki teleszervezi magát...:) Tehát az én javaslatom: július 20. 17.00.

Borsi írta...

Sziasztok csajok!Éva: nekem ok!!!Hiányoztok már!!!!!!:( Puszika

Kitti írta...

Kedves bötyköldés csajok!
Vár rátok egy kis meglepi a blogomban, nézzetek be, ha arra jártok!:)

Vica írta...

Halihó!

Teljes időzavarban vagyok, ugyanis tegnapig azt hittem, hogy a mostani hetet beszéltük, mire rájöttem, hogy 3. tábor még természetesen van:)

A jövő héttel az a helyzet, hogy az is csak nemrég tudatosult bennem, hogy Tamás nem lesz itthon, mert a srácokkal bicajozik.

Szóval elsődleges kérdés: 27-e szerda?

Ha nagyon nem jó a rákövetkező hét, akkor marad a jövő hét, bár nekem a szerda 5 biztosan nem jó, inkább a csüt...

Bocs, hogy ilyen bonyolult vagyok, de csak összehozzuk....

Puszi

Friderika írta...

Sziasztok!
Nekünk jó a jövő hét! Majd üzenjetek, hogy mikor és kinél leszünk. Mit vigyünk? Bütykölünk is, vagy csak eszem-iszom dínom-dánom?
Puszi! F

Orsi írta...

Sziasztok!

Nekem is jó a jövő hét csütörtök...az utána hét kicsit neccesebb, azon a héten a szerda tuti nem jó, mert helyettesítek, de talán a csütörtök jó lehet! :)

Puszi, Orsi

Éva írta...

No, akkor jövő hét csütörtök (21), 17 óra? Nekem jó az is, csak jó lenne, ha mindenkinek jó lenne, legyünk minél többen!

Orsi írta...

Nekünk ok!!!!!!!! :)

Vica írta...

Nekem is rendben van, csak a jövő héten azt nem tudom vállalni, hogy nálunk legyen,mert Tamás nem lesz itthon. De helyette augusztusban mindenképpen tartunk nálunk is egyet.

Zsuzsi írta...

Sziasztok Bütykölők!:)

Akkor júl.21-én, csütörtökön, délután 5-re várunk Benneteket hozzánk egy hűsítő bütykölésre!
Támogató férjeink/barátaink, aprók, picik, nagyobbak, mindenki jöjjön!!!:)

Bütykölde témáink:
-pizza (by Borsi)
-kedvenc süteményezés (by bárki) :)

Nagyon várjuk már a rendhagyó Alkalmat...!!! :) Szép nyarat addigis Mindenkinek!

Éva írta...

Zsuzsi, köszönjük! Mi ott leszünk, valószínű 3-an. Remélem, most nem jön közbe semmiféle baki, és sütit is tudok vinni...;)

Többiek, nektek jóóóó???

Orsi írta...

Nekünk is jó... :)
Bár kicsit valószínüeg késni fogunk, de igyekszünk!!! :)

Borsi írta...

Halihó!!!!Nekem jóóóó :)Viszem a pizzákat :)
Pussssszzz

Vica írta...

Okés, mi is megyünk, igaz ketten, de nagy lelkesedéssel:D

Friderika írta...

Mi is ráérünk. Köszönjük a meghívást. Csengével és a muffinokkal együtt megyek! :D